Könyv & Tervezők

Azt mondják a sikeres Nagyok, hogy arra van időnk, amire szeretnénk. Ez valóban így lenne? Ilyen egyszerű recept? Mi van, ha sok mindent szeretnénk egyszerre? Az is megoldható valahogy? Mikor és hogyan lettünk ennyire elfoglaltak? És még inkább; hogyan lehet elfoglalt nőként minden szerepünkben úgy megfelelni, hogy még magunkra is jusson időnk? Ezek a millió dolláros kérdések. Hiszem, hogy nálunk a kulcs ahhoz, hogy változtassuk rajta. Vannak kérdések, amiket fel kell tennünk magunknak őszintén – kinek akarunk megfelelni? Vannak módszerek, amiket használva – előretervezés – ‘nyerhetünk’ időt magunknak. Vannak olyan technikák, applikációk, amiket telepítve korlátozhatjuk az időrabló tevékenységeinket. Ezek együttesen tudnak segíteni abban, hogy időt szabadítsunk fel olyan dolgokra, amikre igazán szeretnénk. A lent megrendelhető könyv és tervezők pedig ebben segíthetnek. Mankót nyújthatnak, irányt mutathatnak és persze sok-sok kérdését és gyakorlati trükköt tartalmaznak.

  • Adventi naptár - nem csak gyerekeknek :) Hangolódjatok az év legfontosabb ünnepére közösen, és színesítsétek meg az Adventi időszakot a nyomtatott Adventi Naptár kreatív ötleteivel! A 52+8 kivágható kártya különböző - az ünneppel kapcsolatos - programot, tippet, szórakozást kínál:
    • rendeljétek meg, 
    • várjátok lelkesen a postást, :)
    • majd ha megérkezett, 
    rejtsétek el őket a kalendáriumokba, dobozkákba, vagy akár a gyerekek zoknijába. A lényeg a meglepetés és az újabb feladvány öröme.
  • Akció!
    Szeretnétek idén még meghittebben és tudatosabban megélni a Karácsony ünnepét? Tárgyak halmozása helyett inkább élményekkel örömet szerezni egymásnak? Végeláthatatlan teendők helyett inkább befelé fordulni és valóban, úgy igazán együtt lenni? Mindez csak rajtatok áll - de egy kis segítséget nyújtok hozzá én is!

    Mit tartalmaz a csomag?

    • Nyomtatható adventi naptár, amely több, mint 50 adventi feladatot, ötletet, programjavaslatot tartalmaz
    • Egy 50 oldalas nyomtatható karácsonyi tervezőt
    • Ajándék: nyomtatható karácsonyi posztert
     
  • Karácsonyi tervező  Hiszem, hogy a tudatos tervezés az ünnepek közeledtével még fontosabb, mint valaha! Hiszen ha előre gondolkodunk és tervezünk, azzal…
    • Időt,
    • Stresszt
    • Káoszt és
    • Hangos veszekedéseket spórolhatunk magunknak és családunknak is.  
    Pontosan emiatt készült a Karácsonyi Tervező, amely több mint 50 oldalnyi, tervezgetést segítő és rendszerező kérdést, listát és ötletet tartalmaz, az alábbi témakörökre bontva:
    • Család&tervezés
    • Otthon
    • Menü
    • Ajándékozás
  • Adventi naptár - nem csak gyerekeknek :) Hangolódjatok az év legfontosabb ünnepére közösen, és színesítsétek meg az Adventi időszakot a letölthető Adventi Naptár kreatív ötleteivel! A 52+8 kivágható kártya különböző - az ünneppel kapcsolatos - programot, tippet, szórakozást kínál:
    • csak töltsétek le,
    • nyomtassátok ki,
    • vágjátok körbe, 
    és rejtsétek el őket a kalendáriumokba, dobozkákba, vagy akár a gyerekek zoknijába. A lényeg a meglepetés és az újabb feladvány öröme
  • Időgazdálkodási kalauz elfoglalt nőknek

    ...Amikor elkezdtem írni A kevesebb néha több időgazdálkodási könyvet: két cél lebegett a szemem előtt.
    1. Egy olyan könyvet szerettem volna, amely valóban a célcsoportnak szól, amely nemcsak arra fókuszál, hogy hogyan tudunk a munkahelyünkön helyt állni, hanem, hogy hogyan tudunk az anyaságban, a láthatatlan munkában és a többi ezer szerepünkben hatékonyan működni. Hogyan tudjuk összeegyeztetni ezeket. Hogyan tudunk egyes feladatokat elengedni és másokat priorízálni.
    2. Egy olyan könyvet akartam írni, ami bár tele van praktikus tanácsokkal és ötletekkel, de nem egy száraz és olvashatatlan valami. Hanem amely nincs híján a humornak, az öniróniának (mivel rengeteg elcsúszásom volt a területen az utóbbi időben, így ebből akad benne bőven), ami emészthető és érdekes, olyan, mint egy regény :).
    A visszajelzések alapján a fenti két célt maradéktalanul sikerült teljesítenem :).
  • Évtervező vállalkozóknak 2023

    Mit tartalmaz a csomag?

    • A kevesebb néha több – Időgazdálkodási kalauz elfoglalt nőknek c. kötetet &
    • egy több, mint 70 oldalas letölthető, nyomtatható és digitális is kitölthető Kreatív Évtervezőt
    Részletekért görgess lejjebb!

  • Kreatív Évtervező 2023

    A sikeres vállalkozói év megtervezéséhez

    Az évtervezőt vállalkozóként – vállalkozóknak készítettük. Egy olyan tervezőt szerettünk volna összeállítani, amely segíti a vállalkozókat az üzleti évük hatékony megtervezésében. A kreatív évtervező egyedi a piacon, hiszen ez nem egy egyszerű sablon, hanem egy összefogott, jól strukturált sorvezető. Egy olyan napló, amely nem csak a célok felállításában segít, hanem abban is, hogy miképp hangolhatóak össze céljaid, s közben meglásd, hol vannak az akadályok és hogyan lehet elkerülni őket, vagy megoldást találni rájuk.  A tervező végigvezet az egész célállítás folyamatán, a pénzügyi tervezésen, a mérföldkövek kitűzésén, a főbb lépések átgondolásán, de még a marketing stratégia felállításán is. Digitális anyag: Letölthető, nyomtatható, illetve számítógépen, tableten kitölthető
  • Családi Tervező 2024

    A kiegyensúlyozott és boldog családi év megtervezéséhez

    A Családi Tervező jóval több, mint sablonok összessége. Nincs még olyan tervező a piacon, amely egyszerre segítene abban, hogy rendszerezni tudd napi feladataid, hogy összegezd a korábbi éved, hogy célokat állíts, és hogy megtervezd az oda vezető utat. Ráadásul nem csak egyénileg érdemes végigmenni a tervezés egyes feladatain, hanem a pároddal, vagy családtagjaiddal is. A családi tervezővel az volt a célunk, hogy olyan tervezőt kapj a kezedbe, amelynek a kitöltése összehozza a családot, ugyanakkor segít menedzselni mindennapjaidat.

    Digitális anyag: Letölthető, nyomtatható, illetve számítógépen, tableten kitölthető

  • Könyv & Családi tervező

    A kiegyensúlyozott családi év megtervezéshez!

    Mit tartalmaz a csomag?

    • A kevesebb néha több – Időgazdálkodási kalauz elfoglalt nőknek c. kötetet &
    • egy majdnem 50 oldalas letölthető, nyomtatható és digitális is kitölthető Családi évTervezőt

    A részletekért görgess lejjebb!

  • A rendszeres, ügyfélszerző blogoláshoz

    Közösségi média és blog nélkül nincs eladás. Márpedig, ahhoz, hogy legyen, tartalmat kell gyártani. Nem is keveset… A blogtervezőt azért készítettük, hogy ez ne egy kínkeserves, hanem egy könnyed, hatékony folyamatlehessen, s már a blog kialakításában, az első lépések megtételében is segítségedre lehessen. Persze a blog önmagában már nem elég, így sok-sok olyan tervező- és ötletadó oldallal is kiegészítettük, amelyek segíthetik azt, hogy rendszeresen tudj változatos tartalmakat posztolni a közösségi média területein is.

  • A nagyobb projektek sikeres megvalósításához.

    A projektek 32%-a nem megfelelő tervezésen hasal el. Szűkösek az anyagi keretek, kevés az idő, túl nagy a scope, sokszor történik irányváltás, nincsenek meg a keretek. A kreatív projekttervezőt azért készítettük, hogy a fenti problémák már az első napokban kiderüljenek… Egy olyan tervezőt szerettünk volna megalkotni, amely virtuálisan végigkíséri a vállalkozást egy termék fejlesztésén, egy folyamat kialakításán, egy újdonság kidolgozásán. Minden oldalról körbejárjuk egy projekt születését, felemelkedését és növekedését. A tervező kitöltése után egy kész forgatókönyv lesz a kezedben, amiben minden benne van, amire a projekt sikeres végrehajtása során szükséged lehet.
Go to Top