A HelloAnyu-t Lipták Orsi álmodta meg. Szeretett volna egy olyan helyet, ahol az anyukák közösségre találhatnak, gyerekekkel együtt. Orsinak az első gyereke születése után fogalmazódott meg a gondolat a fejében, hogy milyen jó is lenne egy baba-mama-barát kávézó… aztán a gondolatból ötlet lett, majd hosszú-hosszú évek alatt, Orsi kitartása mellett egy megvalósult álom.

Mesélj kicsit magadról… Hogyan kezdődött ez az egész HelloAnyu világ?

Azt hiszem, mindig is szerettem a magam útját járni, és nehezen nyugodtam bele a kitaposott ösvények rutinjába. Mindig izgatott, hogyan lehetne jobb a világ, mit tehetnék én azért, hogy legalább a szűkebb környezetemben pozitív változásokat idézzek elő. Szeretem az inspiráló közegeket, embereket, helyeket, ahol valami pezsdül, változik, új megoldások születnek… Ugyanakkor ragaszkodom a hagyományokhoz is, de nincs ebben merevség, fontos, hogy azok harmóniában élhessenek a mai pörgős életünkkel. Talán a szüleim korai halála is közrejátszott abban, hogy mindenbe maximálisan vetettem bele magam, és nehezen tudtam bármit félbehagyni vagy nem tökéletesen csinálni.

Mikor és honnan indult a HelloAnyu mint, konkrét kezdeményezés?

Huszonnyolc éves koromban megszületett az első gyerekem, én voltam az első a baráti körömben. Amikor kiderült, hogy babát várok, egyrészt kisebb sokkot kaptam, másrészt lemondtam a granadai szinkrontolmács-ösztöndíjamat és a tolmácsképző befejező félévét, és mivel a gyermek apukája 22 éves volt és épp filozófiai tanulmányait kezdte, emellett pedig hosszú távon zenésznek készült, berendezkedtem a bababarát pénzkeresetre. Abban már akkor is biztos voltam, hogy világéletemben szabadúszó leszek, hacsak nem alapítok magamnak egy családbarát munkahelyet 🙂

Hogyan kezdtél bele?

Valahogy beugrott, hogy Berlinben egész máshogy, sokkal szabadabban léteznek a kisgyerekes családok a városban. Elkezdtem gondolkodni azon, mit lehetne nálunk tenni, és ezzel párhuzamosan utánajárni, milyen jó gyakorlatok vannak már szerte Európában. És azt is egyre jobban láttam, hogy mennyire égető ez a hiány másokban is, milyen nagy szükség lenne arra, hogy történjen valami. Közben persze nagyot változott a világ: on-line fórumok, rengetegféle hordozókendő, kötődő és válaszkész nevelés, és egyáltalán, egyre nyilvánvalóbb, hogy gyerekkel sem kell megállnia az életnek, sőt. Ezek a változások segítettek abban, hogy „beérett” az eleinte csak az álmaimban dédelgetett gondolat, és elkezdett formálódni. Az első meetingek játszótereken, télen pedig a lakásunkban zajlottak, mindig babákkal együtt.

Milyen buktatókon mentetek keresztül, míg ide eljutottatok?

Erről nagyon sokat lehetne mesélni… Először például összeraktunk egy hatalmas pályázatot egy olyan csapattal, amelyik teljesen alkalmatlan volt arra, hogy együtt dolgozzon. Szerencsére nem nyertünk. Aztán rengeteget szenvedtünk a helykereséssel, az önkormányzati tárgyalásokkal és a bürokrácia útvesztőivel. És itt volt a pénzkérdés: ez egy komoly indulótőke-igényes projekt, és semmi pénzünk nem volt. És nem segített ez a sok macera a csapatnak se: több-kevesebb önkénteskedés után rajtam kívül mindenki feladta a (valljuk be) szinte utolsó pillanatig kilátástalannak tűnő munkát. Kicsit olyan volt ez az egész, mint egy kísérlet: lehet-e ma Magyarországon pénz, kapcsolatok, korrupció és bármilyen háttér nélkül egy teljesen innovatív társadalmi vállalkozást indítani?

Mi motivált téged és a csapatot, hogy egy ilyen gyerekbarát ökokávézót létrehozzatok? Hogy annyi megpróbáltatás és időbefektetés után folyamatosan kitartottatok?

Itt csak magamról tudok beszélni, hiszen én voltam az, aki az elejétől végigvitte a folyamatot. És azt hiszem, bármennyire patetikusan is hangzik, de a küldetéstudat, a felelősségvállalás és a maximalizmus… Egyrészt nagyon világosan láttam, hogy erre szükség van, másrészt én magam is érintett voltam, és szerettem volna valóban segíteni a hozzám hasonló problémákkal küzdőknek, harmadrészt pedig mindig láttam még egy kaput, amin tovább lehetett menni. Bár rengeteg zsákutca volt, mégsem tudtam volna hátradőlni és azt mondani, hogy Na, most már tényleg nincs tovább, én mindent megtettem… – mert mindig feltűnt még egy lehetőség, amit nem próbáltam… És kellett egyfajta rugalmasság is, adaptálni a projektet a körülményekhez. Tudjuk, hogy sok minden nem ideális most se, de örülünk, hogy egyáltalán összejött 🙂

Miről szól szerinted a HellóAnyu?

Közösségi tér, ahova a kisgyerekes nők felnőttként jöhetnek be, és közben a gyerekeik sem jelentenek akadályt, sem nekik, sem nekünk. Ez nagyon fontos, hogy mindenki otthonosan létezhessen a térben, és azt kapja, amire neki szüksége van, legyen az baba, ovis vagy felnőtt – körülményekben, kiszolgálásban, hozzáállásban, programokban egyaránt. Ez egyben az anyaközpont definíciója is. És emellett a tanfolyamok, képzések: kulturális programok, mozgásos vagy alkotó tevékenységek, de vannak munkaerő-piaci visszailleszkedést segítő, stresszoldó vagy kommunikációs tréningek, nyelvtanfolyamok is.

De számomra sokkal inkább az a lényeg, hogy ne legyen senki korlátozva se a közösségi életében, se a munkájában pusztán attól, hogy gyermeke született.  Hogy sokkal kiegyensúlyozottabb lehessen az a pár év, amit a gyerekekkel töltünk, és ezt az időszakot mindenki úgy tölthesse, ahogy ő egyensúlyban érzi magát a különböző szerepeiben.

Te, a HelloAnyu szíve, és feje, milyen eddigi eredményedre vagy a legbüszkébb?

Hogy 12 év után megnyitott a HellóAnyu 🙂 Amit egyébként néha még mindig nehezen tudok elhinni… Hogy végre van egy csapat, egy szuper női közösség, akik mind beleteszik a saját sorsukat, személyiségüket, energiájukat ebbe az egészbe, és formálják a HellóAnyut. Hogy látom nap mint nap a vendégeinket, akik nálunk töltik a napjaikat. És hogy rengetegen álltak mellém, ötletekkel, mentorálással, kétkezi munkával, felajánlásokkal. És hogy családbarát munkahelyet teremtettem, ami több hozzám hasonló helyzetben lévő nőnek ad munkát.

Hogyan tudod összeegyeztetni a családot és a munkát, most hogy beindult a HellóAnyu! szekere, és úgy tűnik hatalmas sikere van?

Nehezen. Soha nem volt helyhez kötött munkám, egész nyáron utaztam a gyerekekkel és egy laptoppal. Mindent sokkal rugalmasabban tudtam távmunkában csinálni. Szerencsére közel van hozzánk a HellóAnyu, és tényleg maximálisan családbarát, így nem akadály, ha velem vannak a gyerekek, bár egyáltalán nem ideális, és nem is hatékony a munka, a gyerekek és a családi élet összemosása. Igyekszem tudatosan törekedni arra, hogy elválasszam a munkával és családdal töltött tereket és időket, de ezen a területen rengeteget kell még tanulnom. Nem csak a férjemmel, hanem az iskolás szülőkkel is együttműködünk, karavánban hozzuk-visszük a gyerekcsapatot, ez hatalmas segítség, nem is tudom, mi lenne nélkülük. Csak remélni tudom, hogy sikerül megtartani az egyensúlyt, bár az otthon töltött évekhez képest most minden felborult.

Viszont a gyerekek már nem kisbabák, másfajta figyelmet és törődést igényelnek, mint pár évvel ezelőtt. Amellett, hogy igyekszem velük és a párommal külön is minőségi időt tölteni, az is fontos, hogy lássák: érdemes tenni az álmaikért, nem kell beállni a mókuskerékbe, lehet máshogy gondolkodni, máshogy csinálni, és a pénz önmagában nem érték, azaz a munkának legyen motivációja, célja a pénzen kívül is. Akkor leszek büszke rájuk, ha megtalálják a saját útjukat.

Ha egyetlen tanácsot adhatnál, egy hozzád forduló anyukának, hogy hogyan kezdjen bele? Hogyan valósítson meg egy ilyen nagy álmot, mi lenne az?

Huhh, ez kemény dió, mert összetett dolog ez nagyon, amiben szerepet játszik a vállalkozási ötlet, az üzleti modell, a valós igényfelmérés, a megvalósítás és a vállalkozó személyisége is… De akkor jól áthidalom azzal, hogy csináljon egy Canvast, azaz egy üzleti modellezést, és akkor abban már eleve egy csomó fontos dolog benne van, amit én is ajánlanék 🙂

Hol képzeled el magad öt év múlva? Mit csinálsz akkor?

Remélem, nagyjából ugyanezt 🙂 Csak kicsit más fókusszal…

Képek forrása: Profilkép – Raffay Zsófia I HelloAnyu szülinapi képek – Szöllősi Mátyás