Mesélj egy kicsit magadról. Mit kell tudni rólad? Mi lenne az az 5 szó, amivel ma leírnád magad.
Dr. Exner Veronikának hívnak, de mindenki csak Nikának szólít, amióta megszülettem. Egy éve alapítottam a Niqual Fordítóirodát, ami jogi és biztosítási szakszövegekre specializálódott. Xavér és Csinszka anyukája vagyok, Rali asszonykája, szabad szellem és a kihívások embere. Öt szó: képzelet, kitartás, bátorság, utazó, toll.
Mi szerettél volna lenni gyerekként? Mikor döntötted el, hogy jogász leszel?
Tanító néni szerettem volna lenni, ezt a dédpapámon gyakoroltam. Szegény, csak rótta rendületlen fegyelemmel egymás után a szépírás és matek füzetébe a gyakorlatokat, amiket tőlem kapott. Viszont a szüleim úgy gondolták, a tanításból nem lehet megélni, ezért szép csendben a jogi egyetem felé tereltek, mert a humán tárgyak szerelmese voltam. Máig sokat gondolkodom, ez volt-e a helyes irány.
Mikor döntöttél úgy, hogy saját vállalkozásba kezdesz? Honnan jön a név?
A névvel kezdem: Nika + equal. Ez utóbbi angolul azt jelenti „megegyező”, ami egy fordításnál „nem árt”, jelent „egyenrangú személyt” is, ami kifejezi az ügyfelekkel való partneri viszonyt is.
Úgy gondolom, hogy a nagy lépésekhez mindig kell egy szorult helyzet. Diplomata családból származom, imádom a nyelveket, imádok külföldön élni, imádok más kultúrákat felfedezni. Éltem, dolgoztam, tanultam más országokban, az angolom is ezzel együtt fejlődött. Ugyanakkor, valahogy sosem gondoltam arra, hogy ez is lehetne a hivatásom. Véletlenek sorozata és Harry Potter vezetett a biztosítási szakmába, szépen fejlődött a karrierem. Ezalatt tapasztaltam, hogy milyen nehéz a szakmai szövegek fordítására profi szakembert találni. Évekig mantráztam, milyen jó lenne erre üzletet építeni, biztos képes lennék rá, biztos lenne rá igény is. Megszülettek a gyerekek, és végül az adta a lökést, hogy nem tudtam elképzelni, hogy visszamenjek két kisgyerek mellett vezetőként dolgozni. Képtelen voltam vállalni, hogy a gyerekeket állandó bébiszitterre bízzam. Inkább ugrás az ismeretlenbe és a bizonytalanságba. Megszereztem a szakfordítói képesítést, és nekiálltam felépíteni egy álmot.
2 kisgyerek anyukája vagy, feleség, , vállalkozást fejlesztesz, maratont futsz… hogyan tudod mindezt összehangolni?
Hát, nem könnyű! Rendszeresen túlvállalom magam, amit csak akkor veszek észre, amikor már a túlhajszoltságtól roncs vagyok. Az idei fogadalmam az, hogy erre figyelek, és megpróbálok helyesen priorizálni, meghatározott dolgokat elengedni, nemet mondani. Van hova fejlődnöm.
Mi az, ami a munkádban motivál? Mi az, ami a saját életedben?
Huh, egy csomó dolog. Eddig például azért melóztam turbó fokozaton, hogy eljussak addig, hogy már kizárólag otthon dolgozom, szabadon rendelkezem az időmmel, és így marad elég időm a családra. Motivál az, hogy szeretek fordítani. Csendes, alkotó tevékenység, folyamatosan fejlődöm, pont nekem való. Mint vállalkozó nő, motiválnak az apró sikerek, amikor a Nagy Terv egy következő lépését is sikerül megoldanom. Ekkor elememben vagyok, úgy érzem, bármi sikerülhet. Motivál az is, hogy titkos írói ambícióim vannak, aminek megvalósításához – praktikusan – először megbízható bevételi forrást, forrásokat kell találnom.
Mit tekintesz sikernek?
Személyes sikernek azt tekintem, amikor valami olyasmit sikerül megoldanom, amiről nem hittem volna, hogy képes leszek rá. Ez lehet apróság is, mint egy új vasárnapi recept, ami után az egész család megnyalja mind a tíz ujját, vagy egy tárgyalás, ami új utakat nyit, de ilyen volt a camino Spanyolországban, az első maratonom Athénban, amikre kifejezetten alkalmatlannak tartottam magam, de még a környezetem is.
Milyen eddigi eredményedre vagy a legbüszkébb?
Én mindig a gyerekeimre vagyok a legbüszkébb! Második helyen a caminot említeném, mert ott indult minden. Akkor kezdtem el először komolyan feszegetni a határaimat, és – láss csodát – hirtelen kinyílt a világ. 2008-ban gyalogoltunk el 30 nap alatt Saint-Jean Pied de Porttól Finisterráig a lengyel jóbarátommal, Piotrekkel. Ez a 900 kilométer óriási kihívás, kaland, önismereti „autópálya” volt. Csak ajánlani tudom mindenkinek.
Mi a legnagyobb félreértés a munkáddal kapcsolatban?
Sokan úgy gondolják, hogy a fordítás rém unalmas favágás. Ahogy mondtam, nekem teljesen mást jelent. És csak még egyet… általában aki nem fordít, nincs tisztában azzal, hogy ez mekkora munka és mennyi időt vesz igénybe, teljesen alábecsülik.
Melyik részét szereted a legkevésbé?
Minden részét szeretem. Ha muszáj valamit mondani, akkor talán annyi, hogy jobban szeretem a kész szövegeket javítani, átdolgozni, mint magát a nyersfordítást készíteni.
Mikor érzed úgy, hogy ’ez már túl sok’, vagy ’hogy ezt hogyan fogom kibírni’? Volt már ilyen érzésed?
Amikor már csak 4-5 óra alvásidőm marad. Eddig szoktam feszíteni a húrt. Totál egészségtelen! Megfigyeltem, hogy onnan indul a lejtő, amikor már nem tudok időt szakítani a rendszeres futásra, amire egyrészt lelkileg nagy szükségem van, de a rengeteg ülőmunka és süti miatt fizikailag is. Az elmúlt november és december nagyon sokat kivett belőlem, de mint mennyei manna érkezett a Karácsony, ami a világ legszebb ünnepe, és két teljes hét feltöltődés, tervezés.
Ha egyetlen tanácsot adhatnál, egy hozzád forduló dolgozó maminak mi lenne az?
Megosztanám az idei mottómat: „Az emberek, akik óriási sikereket értek el, óriási elvárásokkal indultak neki.” – Ralph Charell
Mi a következő terved?
Nagy szükségem van a területen jártas profi fordítókra, úgyhogy a csapatépítésé az egyik fő irány, a másik pedig a tavalyi bevétel megduplázása, úgyhogy vigyázz biztosítási szakma, mert jövök!
Hol képzeled el magad öt év múlva? Mit csinálsz akkor?
Ó, ekkor már az új mesekönyvemen dolgozom… A Niqual egy 10 fős zöld iroda, ahol kismamák is megtalálják a számukra rugalmas, kellemes, motiváló munkahelyet. A magyarországi Kék Kör már bebarangolva, és eredetiben tudok Marquezt olvasni. Optimális esetben Spanyolországban, a kandallóm előtt…