A múlt héten már feltettem egy posztot, ami arról szólt, hogyan lehet okosan beosztani az időnket dolgozó, ’minden lében kanál’ anyaként is, úgy hogy mégse érezzük az életünk egy merő rohanás, és talán sosem sikerül utolérni magunkat. Talán már ki is próbáltatok belőle egyet-egyet, ugye? 🙂
Vágjunk is bele, jöjjön a második felvonás.
5 időmenedzsment tipp anyukáknak II. rész
-
Feküdj le korán
Tudom, néha az eltart 9-fél10-ig mire minden gyerek ágyba kerül és utána még rendet kellene rakni, vagy elővenni a munkát, hiszen ilyenkor lehet jól dolgozni. De a szervezetnek bizony szüksége van egy kis regenációra (nem is kicsire egy-egy pörgős nap után) és ha még korán is szeretnénk felkelni, akkor bizony nem árt, ha időben eltesszük magunkat. Lehet keveset aludni és lehet ezt napokig is csinálni, de sajnos ennek van böjtje… és az nem csak az, hogy 2-vel több kávét kell magunkba tuszkolni, hanem az is, hogy türelmetlenebbek, idegesebbek vagyunk, vagy kevésbé tudunk koncentrálni.
-
Gondold át a következő napod, mielőtt lefekszel
A listaírás leghatékonyabb időpontja az este tud lenni. Érdemes rászánni néhány percet, hogy megnézd a naptárad, hogy milyen találkozók, feladatok várnak rád másnap, hova kell menni, mit kell elintézni. Én általában fürdés közben a telefonomba szoktam bepötyögni a címszavakat, amiket reggel már csak átfutok és ha kell, kicsit átalakítom. Ha az egész családnak korán kelnie, akkor este érdemes összekészíteni az utazáshoz, óvodához… szükséges dolgokat, mivel reggel tuti kimarad valami.
-
Vedd figyelembe az energiamenedzsmentet is
Sokszor azt gondoljuk, az időmenedzsment tulajdonképpen csak az időről szól. (persze vannak akik szerint kicsit sem az időről… de ez hosszú filozófiai elmélkedésekhez vezetne, így erről majd egy következő posztban írok).Pedig legalább ennyire szól az energiáról is… Hogy mit is jelent ez?
Ha például elmegyünk a gyerekekkel egy új helyre, ami nekünk, és nekik is új, akkor az folyamatos figyelmet, és készenlétet követel tőlünk, így lehet, hogy a programot mindössze 2 órára terveztük, és úgy gondoljuk, hogy utána gyorsan bevásárolunk, és összedobjuk az ebédet. De könnyen lehet, hogy a program teljesen leszív minket, és utána már nem igazán lesz kedvünk még x izgatott, esetleg fáradt gyerekkel bevásárolni és utána főzni, hiszen lehet, hogy mi is kellően elcsigázottak vagyunk már.
Így érdemes átgondolni az egyes programok esetén, hogy mennyi energiát vesz ki belőlünk majd az adott program. Milyen hatással lesz ránk? Feltöltődünk, vagy éppen lemerülünk tőle? Ha pedig megvannak a válaszok, akkor ezek figyelembevételével tervezzük meg a napjainkat.
-
Gondolkodj 3 lépéssel előrébb
Laura Vanderkam az időmenedzsmentet a sakkhoz hasonlítja. Azt mondja, hogy egy sakkmester nem csak a következő lépésén gondolkodik, hanem már 3, vagy még több lépéssel előrébb jár fejben.
Érdemes így nemcsak a következő napot, hanem az egész hetet végiggondolni, mik várhatóak a héten. (pl.: mi az ami csak csütörtökre kellene, hogy meglegyen, de tulajdonképpen szerdán nem tudod majd megcsinálni, így az előtte lévő napokon kellene). Érdemes ugyanígy végiggondolni a lehetőségeket, és a következményeket is, persze nem minden esetben, de van hogy logikusabb mondjuk ételt rendelni, vagy megállni valahol vacsorázni játszóterezés után, mint otthon nekiállni főzni.
-
Csökkentsd az elvárásaid
Ne akarj SUPERWOMAN lenni. Ez az, amit tulajdonképpen mi várunk el magunktól, de a környezetünkben senki másnak nem fontos. Sőt. Ők azt szeretnék, hogy egy boldog kiegyensúlyozott ember legyen mellettük, nem azt, hogy egy túlhajtott anyuka, aki minden fronton meg akar felelni.
Persze ez az egyik legnehezebb lecke.
Gondold át mi az, amit azért csinálsz, mert örömet ad? Mi az, amit azért hogy másnak örömet szerezz vele? (persze ezt kérdezd is meg) Mi az, amit nem szeretsz csinálni, de úgy érzed muszáj? Tudnád azt delegálni valakinek? Mi az, ami több energiát emészt fel, mint amennyi haszna van? Biztosan kell azt csinálnod?
Próbáljatok ki legalább egyet a héten, és nézzétek meg, mennyire tudjátok használni a saját életetekben.
Ha szeretnétek még ilyen tippeket / ötleteket, akkor írjatok kommentben, és már készítem is a következő 5ös listát.