Nemrég voltam egy konferencián, ahol az előadó megkérdezte, a teremben ülők közül kiknek vannak céljai 2016-ra. Majdnem mindenki felemelte a kezét. De amikor azt kérdezte, hogy ki az, aki ezeket a célokat le is írta, akkor mindössze a negyede az embereknek jelentkezett.

Erre az volt a válasza: hogy akkor a többieknek csak álmai vannak.

Hiszen, amíg nem írod le, addig mindezek csak álmok maradnak, amit leírod, akkor válnak célokká!

Talán te is hallottál a Harvard tanulmányról (amely ugyan, mint később kiderült egy urban legend), de az eredményeit azóta más egyetemek is vizsgálták,  és úgy tűnik azok valósnak bizonyultak.

Harvard tanulmány:

1979-ben végeztek egy kutatást, amelyben megkérdezték a végzős hallgatókat, hogy ki mit szeretne csinálni az egyetem elvégzése után. Mindössze 3% rendelkezett leírt, konkrét célokkal. 10 évvel később újra megkeresték ezeket a hallgatókat, és azt találták, hogy azok, aki leírt konkrét célokkal rendelkeztek átlagosan 10szer annyit keresnek, mint azok, akik a ’majd valahogy lesz-t’ válaszolták a kutatás elején.

 Ha pedig leírtad, akkor tűzd ki a faladra!

Azt hiszem talán ez az egyik olyan pont, amit a legtöbben kihagynak.

  • Megvan a cél. Pipa.
  • Konkrét, tervezhető, határidővel ellátott. Pipa
  • Motiváló, és kihívást jelentő. Pipa
  • Még le is írtad. Pipa

… Aztán pedig ezt a papírt szépen eltetted az íróasztal fiókjába.

Fontos, hogy a céljaid szem előtt legyenek, hogy minden nap motiválni tudjanak. Minden nap, amikor ránézel, és tervezed a napodat, akkor biztosan rögzül az, hogy aznap is azért tegyél, az legyen a prioritás, hogy a lapra felvésett célokat elérd.

5 ok, hogy miért írd le a célod:

A transzparencia segít, hogy
  1. Priorizálni tudj a feladataid között.
  2. Könnyebben tarts fókuszt.
  3. El tudj engedni olyan feladatokat, amelyek nem segítenek a célod elérésében.
  4. Energizál.
  5. Kitartást ad, segít, hogy motivált, és erős legyél.

Írd le a céljaid, és tedd ki az íróasztalod fölé, vagy  a konyhában a hűtőre, vagy bárhova, ahol sokszor látod! Ha pedig úgy érzed, hogy egy üres A4-es lap nem elég fancy, akkor töltsd le innen az 5 célos nyomtatható Nők a topon keretet.