Bár látszólag már a 70-es évek óta használt fogalom, én csak mostanság találkoztam vele, pedig annyira jól leírja a nők karrierhelyzetét. A lényeg, ha esetleg ez, nem csak nekem volt új fogalom, hogy a nők bizonyos szintnél – ami általában középvezetői státusz – nem igazán tudnak, vagy csak nagyon kevesen a felső szintre lépni a vállalati hierarchiában. Az Üvegplafon lényegét Bucher Katalin a bolhaidomításhoz hasonlítja: „Végy egy maréknyi bolhát, akik jó nagyot ugranak, tedd őket egy befőttes üvegbe, és zárd le egy átlátszó celofánnal! A bolhák egy ideig folyton beleverik magukat a plafonba, ám rövid idő elteltével megtanulják, hol van a határ. Ezután már nem akarnak kiugrani, nyugodtan leveheted a tetőt, a bolhák nagy része nem fog rájönni arra, hogy elmúlt a veszély, bátran ugorhat magasabbra is. A női karrier is hasonló a bolhacirkuszhoz. Egyszerűen helyettesítsd a bolhákat a nőkkel, a dunsztosüveget a munkahellyel, a celofánt a társadalmi lehetőségekkel!”
Először a külső nyomás, a környezet (család) akadályozzák meg a legtöbb nőt abban, hogy feljebb tudjon menni, aztán ehhez jönnek a belső félelmek, és vélt korlátok, hogy az eddigi szerepek mellé már nem fér el a felső-vezetői szintű szerep, vagy ha bele is férne, akkor is fél, hogy nem felelne meg.
Ha valakit megfogott a téma, akkor Réz Anna filozófus által vezetett Üvegplafon beszélgetéssorozatra érdemes egyszer beülni…
Persze, mindenképp. Már nagyon régóta nem tartunk ott, hogy a nők életéből olyan rengeteg időt el kell, hogy vegyen ez a gyerekdolog. Az átlagos nyugati nő nem lesz nyolcszor terhes, és innentől kezdve rejtély, miért kell a férfira hárítani a pénzkeresés minden terhét. Szerintem az, ami ma család címén folyik, az a rendelkezésünkre álló energiaforrások legrosszabb kihasználása. Nem normális, hogy az apára túlságosan nagy nyomás hárul, az anya meg beszorítva ül otthon a gyerekkel, függetlenül attól, hogy amúgy milyen ambíciói vannak. Szerintem ez a gyereknek sem jó: a kislányomon például azt látom, hogy azok a legnyűgösebb napjaink, amikor kettesben ülünk otthon, és rázom neki a csörgőt. Miért akarná egy gyerek, hogy mindennap össze legyen zárva ugyanazzal az egy darab felnőttel?
