Év elején történnek a legnagyobb fogadkozások, de tulajdonképpen bármikor képesek vagyunk megfogadni, hogy a nagybetűs Holnaptól minden más lesz. Leszokunk, lefogyunk, mozgunk, korán kelünk, kitartóak leszünk, és persze sikeresek.

Mégis fogadkozás ide- vagy oda, a statisztika mást mutat:

  • Az emberek 25 % az 1. héten belül abbahagyja, amit megfogadott.
  • A 60 % az embereknek pedig 6 hónapon belül adják fel.
  • Életünk során körülbelül 10szer fogadjuk meg ugyanazt különböző időpontokban.
  • A ’leadok pár kilót’ az egyik legtöbbet megfogadott mantra, mégis mindössze az emberek 5 % képes megtartani az élért súlyt. A 95 % visszaszedi azt, vagy még többet is.

A legmegdöbbentőbb viszont mégis az, hogy egy szívrohamon átesett emberek mindössze 14%-a változtatott gyökeresen az étkezésén és a mozgásán.

A receptet persze majdnem mindenki tudja: kitartóbbnak, és nagyobb önfegyelemmel rendelkezőnek kellene lenni… Na igen, de hogyan?

Azt gondoljuk, hogy ez genetikailag van kódolva, és amikor első hónapban feladjuk, akkor azt mondjuk magunknak, hogy:

  • ’ Áh a fenébe, sajnos túl lusta vagyok ahhoz, hogy ezt befejezzem, meg amúgy is olyan sok más dolgom van.’ vagy
  • ’ Tulajdonképpen nem is értem, hogyan gondolhattam, hogy ezt a célt el tudom érni, én ehhez vajmi kevés vagyok’

 

Pedig lehet, hogy ’rossz’ célt választottunk, vagy csak rosszul raktuk össze a dolgot… De mégis mi lehet a baj egy szimpla céllal? Hogyan lehet rosszat választani?

„Az őrültség nem más, mint ugyanazt tenni újra és újra, és várni, hogy az eredmény más legyen.” (Albert Einstein)

Bizony sokszor nekimegyünk újra és újra ugyanannak a célnak, a végeredmény viszont nem lesz más. Az ok pedig egyszerű, általában mindent ugyanúgy csinálunk. Akkor mégis mi változna?

Jöjjön most a 10 leggyakoribb hiba…

1.Nem elég vonzó

Ahogy fentebb is írtam, vannak bizony ’rossz’ célok. Igazából nem véletlen, hogy a rossz szót jelen esetben idézőjelek közé raktam. Hiszen a szó szoros értelmében bizony nincsenek rossz célok, csak olyanok, amelyek nem elég vonzóak ahhoz, hogy teljesítsük őket.

Ennek több oka is lehet:

  • Nem olyan célt választasz, amely neked igazán fontos!

Meg akarsz felelni valami vélt vagy valós elvárásnak, és ezért próbálsz tenni, de tulajdonképpen ez nem a Te célod, hanem valami olyasmi, ami jó lenne, ha meglenne, de nincs meg az sem nagy baj.

  • Nem olyan célt választasz, ami motiválni tudna!

A célteljesítés göröngyős egy út, így fontos, hogy valami olyasmi lebegjen a szemed előtt, amit nagyon el akarsz érni, amit át tudsz érezni, amit pontosan el tudsz képzelni. 

 

“Az emberek nem lusták. Egyszerűen nincs olyan céljuk, ami motiválná őket.” (Anthony Robbins)

A célod olyan legyen, amit TE szeretnél elérni, és amely végig motiválni tud!

 

2. Nem jelent kihívást

Ha céljaink a komfortzónánkunk belül vannak, akkor nem is igazán célok. Hiszen a nagy dolgok a komfortzónán kívül történnek. Hogyan érthetnénk el nagy dolgokat, ha nem vagyunk hajlandóak érte tenni.

Persze általában ijesztő kimerészkedni a megszokott kényelmes helyzetből, hiszen minden kilépés esetén jönnek a negatív érzések:

  • Félelem – mi lesz, ha nem vagyok elég jó, ahhoz, hogy teljesítsem? Mi lesz ha hatalmas kudarcot valók?
  • Bizonytalanság – Biztosan megvan a tudásom, ahhoz hogy ez működjön? Fogalmam sincs, hogyan is kellene hozzákezdeni. Ilyet én még sohasem csináltam.
  • Kétely – Kétlem, hogy ez tényleg sikerülne. Tényleg menni fog ez nekem?

De a szakemberek azt mondják, hogy ezeket a negatív érzéseket érdemes megünnepelni, mivel ezek csak azt jelzik, bizony a jó úton vagyunk.

 

3. Álom vs. Cél

Titkos vágya, álma mindenkinek van. Ami persze titkos. A legközelebb álló emberek esetleg tudják, de az kizárt, hogy ez le legyen írva, hiszen úgy bárki megláthatja…. ami pedig sokszor azt jelenti, hogy megmarad álomnak. Badarság? Nem hinném. Azok a célok, álmok, amiket leírunk, hatalommal bírnak. Azoknak van ereje. A többi, amit csak mi tudunk, és csak a fejünkben él, azok csak ‘jó lenne, ha’… és ez bizony sokszor kevés.

Hiszen, amíg nem írod le, addig mindezek csak álmok maradnak, amit leírod, akkor válnak célokká!

 

Talán te is hallottál a Harvard tanulmányról (amely ugyan, mint később kiderült egy urban legend), de az eredményeit azóta más egyetemek is vizsgálták,  és úgy tűnik azok valósnak bizonyultak.

Harvard tanulmány:

1979-ben végeztek egy kutatást, amelyben megkérdezték a végzős hallgatókat, hogy ki mit szeretne csinálni az egyetem elvégzése után. Mindössze 3% rendelkezett leírt, konkrét célokkal. 10 évvel később újra megkeresték ezeket a hallgatókat, és azt találták, hogy azok, aki leírt konkrét célokkal rendelkeztek átlagosan 10szer annyit keresnek, mint azok, akik a ’majd valahogy lesz-t’ válaszolták a kutatás elején.

Írd le a céljaid!

Az írásnak hatalma van. Ha már megvan a fejedben mit szeretnél elérni, akkor ne legyél rest, és írd is le! Vegyél elő egy papírt (vagy töltsd le a Timehack célkitűzőjét) és írd rá pontosan a céljaid.

 

Hamarosan érkezik a többi tipp!…