Mesélj egy kicsit magadról. Mit kell tudni rólad? Mi lenne az az 5 szó, amivel ma leírnád magad.
Fülöp Olga vagyok, a Számpatikus, két kisgyermek anyukája, és ahogy egyik ügyfelem fogalmazott az „anyabarát” könyvelő. 5 szó: kedves, precíz, önálló, kitartó, kreatív.
Mikor döntötted el, hogy ezt a hivatást választod? Mi szerettél volna lenni gyerekként?
Erre a két kérdésre csak egyben tudok válaszolni, ugyanis már gyerekkoromban is ez szerettem volna lenni. Konkrétan már általános iskolában elhatároztam, hogy valamilyen adminisztratív dologgal szeretnék foglalkozni, aminek köze van a számokhoz. Nagyon tudatosan választottam a szabadkai közgazdasági középiskolát és utána a szabadkai közgazdasági egyetemet. Már középiskolában nagy kedvencem volt a számvitel, majd az egyetemen is ezt az irányt folytattam, ugyanis pénzügy-számvitel szakon diplomáztam. A mérlegképes tanfolyamot csak ezután 2 évvel végeztem el, amikor egy könyvelőirodában dolgoztam.
Mi az, ami téged motivál?
Legfőképpen a kihívások motiválnak. Sokszor hallom, hogy ez a legunalmasabb szakma a világon. Viszont ezzel sosem tudtam azonosulni, hiszen nap mint nap új, akár eddig teljesen ismeretlen problémákat vet elénk a sors, nekünk pedig az a feladatunk, hogy ezt úgy oldjuk meg, hogy az az ügyfél érdekét legjobban szolgálja. Ráadásul mivel emberekkel kell kommunikálnunk napi szinten, így sokszor kicsit pszichológusnak is kell lennünk.
Mit tekintesz sikernek?
Saját személyes sikeremnek azt tekintem, ha ügyfeleim elégedettek, mosolygósak és hálásak a munkámért. Valamint amikor sikerül számukra emberi nyelven elmagyaráznom egy jogszabályt, és látom az arcukon az „Aha!” élményt, hogy ezt most már végre ők is értik.
Hogyan tudod összeegyeztetni a munkád és a családod?
Mint a legtöbb kisgyermekes anyukának, ez számomra is nehéz feladat. Két kisfiam van, egyikük 4,5 éves, a másik pedig 2. Szerencsére az egyik nagymama itt lakik a közelben, így ő nagyon sokat segít nekünk. Valamint nagyon hálás vagyok a férjemnek is, aki szintén sokat segít a háztartásban és a gyerekek körül. Amióta egyébként csak a saját vállalkozásomban dolgozom, azóta sokkal jobban össze tudom azért hangolni az otthoni teendőket a munkával, a nagyobbikat tudom hozni-vinni oviba, hiszen teljes mértékben magam osztom be az időmet.
Milyen eddigi eredményedre vagy a legbüszkébb?
A legnagyobb eredményemnek azt tekintem, hogy év elején sikerült létrehoznom a saját kis irodámat, ami egy régi álmom volt, valamint egyre több elégedett ügyfél bízza rám könyvelését, illetve márciusban beválasztottak a Minőségi Könyvelők Klubja Egyesület felügyelő bizottsági tagjai közé is.
Mi a legnagyobb félreértés a munkáddal kapcsolatban?
Több ilyen is van:
- A könyvelő egy felesleges rossz és csak az államnak dolgozik, nem az ügyfelek érdekeit nézi.
- A könyvelő mindent tud, egy személyben jogász, ügyvéd, pályázatíró, hitelbíráló, munkaügyes, marketinges, pszichológus…
- Katásoknak nem kell könyvelő.
Melyik részét szereted a legkevésbé?
Azt utálom legjobban, ha az előzőekben felsorolt mindenféle tevékenységet elvárnak tőlem, miközben fizetni nem hajlandóak érte.
Mikor érzed úgy, hogy ’ez már túl sok’, vagy ’hogy ezt hogyan fogom kibírni’? Volt már ilyen érzésed?
Szerintem mindenkinek volt már ilyen érzése. Nálam akkor tetőzött ez, amikor egyszerre több munkahelyem is volt, mellette a saját vállalkozásomat is próbáltam fejlesztgetni és a gyerekeimre meg a háztartásra szinte már semmi idő sem maradt.
Ha egyetlen tanácsot adhatnál, a hozzád forduló ügyfélnek mi lenne az?
A legfontosabb, hogy körültekintően válassza meg könyvelőjét (szerződés, számla és felelősségbiztosítás megléte elengedhetetlen), és ha rátalált a megfelelőre, akkor becsülje is meg!
Mi a következő terved?
Sokféle tervem van, de ezekről nem árulhatok el egyelőre részleteket. Annyi biztos, hogy próbálok haladni a korral, és a technikai vívmányait a vállalkozásunk javára fordítani. Figyeljétek Facebook oldalamat (Számpatikus, az én könyvelőm) és honlapomat (szampatikus.hu), mert hamarosan jövök az újdonságokkal!
Hol képzeled el magad öt év múlva? Mit csinálsz akkor?
Addigra szeretnék felépíteni egy akkora könyvelő irodát, ami a családomon kívül még 5-6 főt el tud tartani. Az adminisztratív teendőket már ki tudom adni a kezemből, nekem csak az ellenőrzés, irányítás maradna, és természetesen az ügyfelek kezét nem szeretném elengedni.