Pál tervez címmel új posztsorozatot indítunk :). Nemrégiben Pali megkeresett a zárt Kreatív Tervezős csoportban. Írta, hogy van egy fontos, és régóta halogatott projekt amihez szeretné használni a projekttervezőt de ő bizony alapos és maximalista típus, így jó lesz ha már az elején felkészülök, mivel biztosan lesznek kérdései 🙂 és így is lett.
A kérdések minden szempontból hasznosnak bizonyultak. Nekem is, sőt az egész csoportnak, így arra gondoltam, hogy megosztom itt is Pali írásait, hátha ez benneteket is átsegít egy-egy kérdésen a projektek tervezése során.
Csapjunk is a lovak közé. Nézzük, hogy mik a fontos szempontok a célok kitűzése során.
———————————————
Családi vállalkozásunkat 2012-ben alapítottuk, amelyben női ruhák kereskedelmével foglalkozunk. A cég igazán 2014 decemberében kapott nagy lendületet, amikor is a webshopos üzletág mellett megnyitottuk a Próbafülke nevű boltunkat a belvárosban.
Az első évek során kinőttük az úgynevezett gyerekbetegségeket: kísérleteztünk, teszteltünk, átgondoltunk, átszerveztünk, újra terveztünk, majd eljutottunk arra a pontra, amikor úgy éreztük, hogy a további fejlődéshez az eddiginél tudatosabbnak és fegyelmezettebbnek kell lennünk. A sok feladat közül az egyik legfontosabb a marketing kommunikációban használt weboldalak átalakítása. Erre egyrészt azért van szükség, mert az a koncepció, amelyet eredetileg kitaláltuk, már átalakult, változott. Másfelől pedig szeretnénk a jövőbeni terveink számára is megágyazni. A teendők összetettettek, a sokrétű megvalósításukat két hónapra becsüljük, ezért is gondoltunk arra, hogy egy profi tervezővel vágunk neki.
A Projekttervező 2.0 – 11. oldalán található listán végig haladva egy, a tervezéshez tökéletes lépéssort találtam, úgy gondoltuk, hogy ennek mentén fogunk végig haladni. Az első pont a célok kijelölése, amely sokszor egyszerűnek tűnhet, de igazából a tényleg jó és erős cél meghatározása már nem is olyan egyszerű. 🙂 A tervező által nyújtott útmutatás és az ebben a blogbejegyzésben található tanácsok („Hogyan kerüld el a célkitűzés során elkövetett 10 legtipikusabb hibát”) átgondolása után, kellett néhány délután, amíg megfogalmaztuk és leírtuk a SMART céljainkat.
Melyek tehát ezek a célkitűzések? Helga szerint ezeknek egy olyan mondatba, „amelyben minden benne van”, kell beleférniük.
ÍME:
A Próbafülke üzletünkből származzon annyi jövedelem ( konkrét összeg, szigorúan papíron, mert Helga számon kéri! 🙂 ), hogy a 2018. évi nyári szünetben végig szabadságra tudjuk menni, egyéb munkavégzésektől függetlenül.
Ahhoz, hogy egy ilyen motiváló célmondat összeálljon érdemes a SMART célkijelölés útját végigjárni.
Mitől lesz ez SMART?
S – specific (specifikus): 2018. évi nyári szünetet úgy szeretnénk „szabadságon” tölteni, hogy közben az üzlet zavartalanul működik; ennek a feltételeit a vállalkozásunkból származó jövedelmünkből fedezünk.
M – measurable (mérhető): Konkrét befolyó összegre van szükségünk, mert csak ennek a birtokában tudjuk ezt végrehajtani.
A – assignable (megnevezhető, hogy ki végzi el a feladatot): Talán ez a legegyszerűbb: Én 😃. Viccet félretéve, szükségünk lesz még emberi erőforrásra: grafikusra, IT támogatásra, fotósra, kiknek a munkáját szintén koordinálni kell.
R – realistic (reális): Öt éves vállalkozói múlttal bátran kijelenthetem, célunk ugyan ambiciózus, de nem elrugaszkodott. Kihívást jelent, de nem érezzük elérhetetlennek.
T – time-realted (határidőhöz kötött): Magát a projektnek szeptember 1.-re le szeretnénk zárni. A távlati cél, amelyhez ez a projekt hozzájárul a következő nyári szünetre datálódik. Ebbe a hosszú távú célba fogunk kapaszkodni, amikor a fogy a lendület, csökken a lelkesedés, lazul a munkamorál 🙂
Célok tehát lefektetve.
Folytatjuk a tervezést…..